A     középkori    valláskép   határozta    meg    a társadalmi hierarchiát, egyben a gazdasági-, politikai szerepkört is. A Biblia szerint a férfi oldalbordájából született meg a nő, az alárendeltség genezisének tézisét az egyház is az emberekbe sulykolta. Azonban a   társadalmi fontossága a   nőknek mindig is jelentős volt, akárcsak a gyermekvállalásra vagy a család-alapításra gondolunk. Na, de mikor és hogyan ruházta fel a nőket a férfiközpontúsággal átitatott társadalom az – ma már természetesnek tekinthető – állampolgári jogokkal, például a szavazati jog?
A női jogok kiszélesítése nem egyik napról a másikra ment végbe. Megmutatkozik példának okért a rendiségkorában is: egy főrendű özvegy asszony követ útján beleszólhatott a törvények passzusaiba a felsőházban. A politikai tisztségvállalás is kiterjedt már a nőkre. Moson vármegye főispánja a szokásjog szerint a mindenkori királynővolt. Főispánok közül Czobor Erzsébetet és Zrínyi Ilonát ismerjük, előbbi Árva, utóbbi pedig Sárás vármegyét igazgatta. Érdekesség, hogy már Werbőczy nevezetes Hármaskönyvében is a nők 16 éves, míg a férfiak 24 éves koruktól számítottak nagykorúnak.
Sajnos    a    rendi    jogokat   is felváltó   polgári képviseleti rendszerben a nők eddigi kiváltságai is mind elvesztek. Az ipari forradalom   is    hatott    a nők   helyzetére.  A városiasodással  parallel   módon   kezdetét   vette    a nők munkavállalása   is.   A demográfiai robbanás és   az ipari ágazatok átszerveződése nyomán elengedhetetlenné vált a női munkaerő. Ezt követően születtek meg a szüfrazsett mozgalmak, melyek célja változatlan maradt, a munkavállalás mellett jogi képviseletre is jogosultnak érezték magukat. Komolyabb politikai merényletek mellett szolid tiltakozók is akadtak. Bizonyos női csoportok nem értettek egyet ezen törekvésekkel, hangot is adtak ellenvéleményüknek.
Először a telepes gyarmatokon nyert teret a női emancipáció. Miért pont ott? Egyrészt ezek a gyarmatok nem rendelkeztek történelemmel, másfelől a férfiak voltak többségben, így a kisebbségben lévő nők politikai döntéshozása nem bírt jelentőséggel. Elsőként - a még állami státuszt el nem érő – Wyomingban 1869-ben szavazhattak a nők. Szövetségi szinten, az USA-ban 1920-ban váltak a nemek közti különbözőségek semmissé a szavazati jog tekintetében. Állami szinten legelőször 1893-ban Új-Zélandon, majd 1902- ben Ausztráliában léptek életbe a női szavazójogra vonatkozójogi passzusok. Hazánkban Madocsányi Pál dualizmuskori, 1871-es országgyűlési felszólalása ellenszenvet váltott ki a konzervatív képviselőtársak körében. A szó hagyományos értelmében nem is, de valamelyest női aktivisták (Leövey Klára, Brunszvik Teréz, Teleki Blanka)is elősegítették a jogi harc előrehaladását. Közölük is kiemelkedett Hugonnai Anna, aki Svájcban orvosi diplomát szerezve hazatért, s nagy nehézségek árán, de elismertette okiratát, ezzel ő lett Magyarország első jegyzett női orvosa. 1895-ben tovább olvadt a jég, egyetemeken nők is lehettek hallgatók. A Nők és Társadalom című folyóirat Bédy-Schwimmer Rózsa vezetésével úttörőnek számított.
A következő lépcsőfok a Vázsonyi-féle választó jogi tervezet volt 1917-ben, de még ez is elutasításra került. Végül az 1918-as I. néptörvényben, a Károlyi-kormány idején váltak a nők itthon teljes jogú szavazópolgárrá, kezdetben 24 éves kortól (a férfiak21). A Friedrich-kormány idején tartották meg az első titkos választásokat, ahol már a nők is részt vehettek. Annyi módosítás történt, hogy a nők esetében műveltségi cenzust is bevezettek. E tekintetben több nyugati hatalmat megelőztünk, Franciaországban, Olaszországban is a II. vh. után, Svájcban pedig 1971-ben került sor a női szavazójog bevezetésére. Bethlen idején 30 évre emelték a korhatárt, 1945-ben töröltek el mindennemű megkülönböztetést.