Két idős nénivel ültem szembe a buszon, akik épp arról beszélgettek, mi lehet az oka annak, hogy a mai fiatalok nem tudják rendesen kihúzni magukat. Az egyikük a nehéz táskát hibáztatta, a másikuk pedig a telefont, hogy akár órákig is lehajtott fejjel bámuljuk.Utóbbit személyes sértésnek vettem, mivel épp illett rám a leírás, tehát muszáj volt közbeszólnom.- Valójában a helyzet az, hogy mindenkinek elege van.A szülők ordibálnak, a tanárok szekálnak, a fiúk pedig hazudnak... és van, hogy az egyetlen, ami segít az egy 1 órás terápiás zuhany, amikor előredöntött fejjel a hátadra vereted a vizet, becsukod a szemed és csak gondolkozol,miközben a lábfejedet bámulod és próbálsz nem összeesni. Ilyenkor nem számít a magány, a szívfájdalom, vagy a vízszámla. A vízcseppek miatt még a sírás se látszik. Ez az a póz, ami beáll és megmarad, amitől az ember felveszi ezt a ronda görnyedt testtartást. Elismerem, nem szép látvány, de talán jobb, mint a vágások. Aztán leszálltam a buszról.